Hozzávalók 26 cm átmérőjű tortaformához
az alaphoz:
- 20 dkg babapiskóta
- 3-4 dl tej
- 40 dkg házi krémsajt vagy mascarpone
- 35 dkg tejföl
- 25 dkg túró
- 2 dl tejszín
- 4-5 evőkanál porcukor
- 1 citrom reszelt héja
- 1 teáskanál vaníliakivonat
- 25 g zselatin
- 1 dl víz
- 1 nagy barackkonzerv
- 2 dl tejszín
- 1 zacskó habfixáló
- 2 kávéskanál porcukor
- 1 nagy barackkonzerv
- 1 kis zacskó színtelen tortazselé (nem zselatin!)
- 2,5 dl a barack levéből
- eper, kivi, narancs, lime
- citromfűlevelek
Egy pillanatra tejbe mártjuk a babapiskótákat, és kirakjuk velük a forma alját. Lecsöpögtetjük, majd cikkekre vágjuk a barackot. Kis lábosban elkeverjük a zselatint a vízzel, és állni hagyjuk.
A krémhez robotgép táljában habverővel összekeverjük a krémsajtot, a tejfölt, a túrót, a porcukrot, a citromhéjat és a vaníliakivonatot. Közben hozzáadjuk a 2 dl tejszínből vert habot is. Kis lángon, kevergetve fölolvasztjuk a zselatint, elvegyítjük 3 evőkanál krémmel, majd hozzáöntjük a többi krémhez, és az egészet alaposan összekeverjük. A tortaformába öntjük a massza felét, kirakjuk a cikkekre vágott barackkal, majd ráöntjük a krém másik felét, és 2-3 órára hűtőbe tesszük.
A díszítéshez leszűrjük a barackot, és kis lábosba öntött 2,5 dl baracklében elkeverjük a tortazselét. Cikkekre vágjuk a barackot, és előkészítjük a többi gyümölcsöt. Elrendezzük őket a torta tetején. Kevergetve fölforraljuk a tortazselét, és forrástól számítva 1 percen át főzzük. Ecsettel vékonyan megkenjük a gyümölcsöket a zselével. Kevés porcukorral és a habfixálóval habbá verjük a 2 dl tejszínt, csillagcsöves habzsákba szedjük, és csíkokat nyomunk belőle a torta oldalára. Visszatesszük a tortát a hűtőbe, majd tálaláskor citromfűlevelekkel díszítjük.
Tipp: ha a díszítéshez kivit is használunk, akkor csak tortazselével fényezhetünk (ebben karragén a kötőanyag), mert a kivi gátolja a zselatin dermedését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése