2011. március 28., hétfő
Fogászat
Nagyon félek tőle és borzasztóan meg is szenvedtem.
Szegény dokinő mindent elkövetett ,hogy kíméletes legyen,de be volt gyulladva a felső fogsorom alatt és le kellett kalapálni az egészet.
Nem kívánom az ellenségemnek sem.
Azt mondta 48 órán belül begyulladhat.Nem bánom már csak túl lettem rajta:(
2011. március 21., hétfő
:(
Nem akaródzik jönni a tavasz sem pedig a csajokkal ki kellene már mozdulni valamerre.
Az ember már depressziós lesz ettől a sok bezártságtól.
2011. március 9., szerda
Pizza 2
Hozzávalók:
30 dkg liszt,
2 kávéskanál só,
3 evőkanál olaj,
5 dkg élesztő amit langyos cukros tejben megfuttatunk.
Összegyúrjuk a masszát ha kell langyos vízzel hígítjuk,hogy jól gyúrható legyen.
A SZÓSZ:
1 közepes vöröshagyma,
2 evőkanál olaj,
1 kis konzerv paradicsom,
késhegynyi oregano vagy majoranna,
őrölt bors,
só,
1 evőkanál cukor,
2 dl paradicsomlé,
Ezeket egy kicsit összefőzzük és kész!
2011. március 8., kedd
Erdélyi habos almás torta
elkészítés
- A tojások fehérjét felverjük, hozzáadva a cukrot, kemény habot verünk, majd egyenként keverjük el benne a tojások sárgáit.
- A masszához adjuk a lisztet, és kb. 26 cm átmérőjű, papírral bélelt formába simítjuk.
- Előmelegített 180 °C -os sütőben megsütjük, és hagyjuk kihűlni.
- A pudingot az előírásnak megfelelően 5 evőkanál cukorral és a tejjel felfőzzük, pici sót és a fahéjat hozzáadjuk, majd kevergetve kihűtjük.
- A tisztított, gerezdekre vagdalt almát a maradék cukorral és fél dl vízzel kissé megpároljuk.
- A tortalapot két részre vágjuk, és egy kapcsos tortaformában töltjük meg.
- Az alsó lapon elrendezgetjük az almaszeleteket.
- Az alma leszűrt levével kis lángon, folyamatos keveréssel feloldjuk a zselatint.
- A keményre vert tejszínhabból 1-2 kanállal a zselatinhoz keverünk, így adjuk a teljes mennyiségű habhoz.
- A kihűlt pudingot robotgéppel krémesre átkeverjük, beleforgatjuk a tejszínhabot.
- Kétharmad részét rásimítjuk az alma tetejére, a másik lappal befedjük, erre kerül a többi krém.
- Hűtőben hagyjuk dermedni, majd habrózsákkal díszítjük, tetszés szerint variálva.
Sziruppal öntözött vörös rózsa...
A tésztához:
- 1 pohár liszt
- fél pohár búzadara
- 0,4 dl napraforgó olaj
- 0,4 dl natúr joghurt (vagy kefír)
- 6 dkg puha margarin
- fél cs sütőpor
- piros ételszínezék
A sziruphoz:
- 1,5 pohár cukor
- 1,5 pohár víz
- fél citrom leve
A közepébe:
- törökmogyoró, mandula vagy dió
1 pohár= 2,5 dl
elkészítés
- A lisztet, darát átszitáljuk, hozzákeverjük a sütőport, majd a többi hozzávalóval együtt összegyúrjuk. A tésztát hűtőbe tesszük, míg elkészítjük a szirupot.
- A szirup hozzávalóit egy kis lábasban összekeverjük, gyakori keverés mellett felforraljuk, majd forrástól számítva kb. 3-5 percig főzzük. Vízfürdőbe állítva szobahőmérsékletűre hűtjük.
- A tésztát kb. 2 mm-es vékonyságúra nyújtjuk, melyből egy kb. 6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vagy pohárral korongokat vágunk.
- A korongokból 6-ot sorba rendezünk az itt látható módon, egyik szélső korong közepére mogyorókat sorakoztatunk, majd ezen a szélen kezdve a korongsort feltekerjük.
- A feltekert duplarózsákat kettévágjuk, szirmaikat kicsit legörbítjük, majd talpukra állítva, köztük legalább 2-3 cm rést hagyva egy kisebb (mélyebb) tepsibe sorakoztatjuk őket.
- Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt kisülnek, ekkor még forrón rájuk csorgatjuk a már lehűlt szirupot, lassan mindegyik bimbót szépen megöntözzük, majd hagyjuk őket kb. 1 órát a szirupban fürdeni, dagadni. Közben 2-3-szor érdemes egy kanál segítségével rájuk merni újra a "fürdővizükből".
- Ezután tányérra, tálra rendezve hűtőben tartjuk őket fogyasztásig.
Babapiskótás krémes
- 20 dkg babapiskóta
- 1/2 üveg magozott meggy (lehet fagyasztott is)
- meggylé
- 2 kk rum (rumaroma)
- kakaópor
Krémhez:
- 3/4 l tej
- 15 dkg cukor
- 2 cs vaníliás pudingpor
- 2 cs vaníliás cukor
- 4 tojásfehérje
elkészítés
- Kevés tejjel, 10 dkg cukorral és a vaníliás cukorral kikeverjük a pudingport.
- Keményre verjük kevés cukorral a tojások fehérjét.
- Felforraljuk a megmaradt tejet, és felfőzzük a pudinggal, majd belekeverjük a kemény habot is, amit kevés ideig kevergetve főzünk.
- Kis ideig hűl a krém ezalatt.
- 30 cm-es magas falú tepsibe lerakjuk a piskótákat. Jócskán megöntözzük a rummal elkevert meggylével, és rászórjuk a magozott meggyet. Ezután egyenletesen ráterítjük a krémet. Kihűtjük. (Így télen, ez nem nagy gond...)
- Tálalás előtt megszitáljuk kakaóporral.
Diótorta
Tésztához:
- 6 tojás
- 6 ek cukor
- 1 vaníliás cukor
- 6 púpozott ek darált dió
- 6 lapos ek prézli
- 1 sütőpor
Krémhez:
- 12 dkg vaj / margarin
- 6 ek porcukor
- 25 dkg darált dió
- prézli
- tej
- rum
- vaníliaaroma
elkészítés
- A tojássárgákat kikeverjük a cukrokkal, a fehérjéket pedig külön felverjük a sütőporral.
- A cukros részhez adjuk a száraz hozzávalókat, majd a habot is beleforgatjuk.
- A tésztát először nagy, majd kis lángon sütjük (mint egy szimpla piskótát - tűpróba!). Lehet készíteni kerek tortaformában vagy őzgerincben is.
- A krémhez a darált diót egy kevéske prézlivel megfuttatjuk pici tejben, illetve a vajat kikeverjük a cukorral.
- Mikor a dió kihűlt, hozzákeverjük a cukros vajat, és rummal, vaníliával ízesítjük.
- A kihűlt tésztát 3 vagy 4 részre szeljük, megtöltjük, és beborítjuk a diós krémmel, végül dióval és/ vagy mazsolával dekoráljuk.
Túróhab torta
Hozzávalók:
- 18 dkg vaj
- 15 dkg cukor
- 1 citrom leve és reszelt héja
- 7 tojás
- 750 g tehéntúró
- 1 tasak vaníliás pudingpor
- 1/2 rúd vanília kikapart magja
- csipet só
díszítéshez
- ribizliszemek
- mentalevelek
- porcukor
elkészítés
- A sütőt előmelegítjük 180 C-ra (légkeverésesben 160 C-on, előmelegítés nélkül sütünk).
- A puha vajat robotgéppel habosra keverjük. Apránként hozzáadjuk a csipet sót, a cukrot, a citrom levét és reszelt héját, a vaníliát, majd további két percig keverjük magas fordulaton.
- Egyenként beleütjük a tojásokat úgy, hogy tojásonként fél percig keverjük, végül apránként hozzáadjuk a túrót, és a pudingport.
- A masszát 28 cm átmérőjű kivajazott tortaformába töltjük, kicsit megrázogatjuk-ütögetjük, hogy egyenletesen szétterüljön.
- Kb. 60 percen át sütjük.
- A sütőt kikapcsoljuk, egy konyharuhával kitámasztjuk az ajtaját és további 30 percig bent pihentetjük a tortát.
- A tortát hűtőrácsra tesszük, a formában hagyjuk kihűlni, megszórjuk porcukorral és ízlés szerint gyümölccsel, menta-, vagy citromfűlevelekkel díszítjük.
Bíbor-bársony torta
Hozzávalók
Piskóta:
* 1 bögre vaj
* 2 ½ bögre rétesliszt
* 1 bögre cukor
* 2 tk szódabikarbóna
* 1ek ecet
* csipet só
* 1 ek kakaópor
* 1 bögre joghurt
½ bögre vaj vagy margarin
½ bögre olaj
1 ek ecet
1 csomag vaníliás cukor
2 tojás
1 kávéskanál vörös ételfesték
Krém
* 20 dkg tejszín krémsajt
* 1,5 dl sűrű tejföl
* 1 csomag vaníliás cukor
* 30 dkg átszitált porcukor
* 2dl felvert tejszínhab (+habfixáló)
* 1 citrom leve és reszelt héja
Apróra vágott mandula, vagy dió, vagy kókusz reszelék.
Elkészítése
1. Helyezzük a sütőrácsot középre és melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A tortasütő karika alját kibéleljük pergamennel, az oldalát pedig kivajazzuk.
2. Egy tálban mixeljük össze habosra a vajat és a cukrot.
3. Adjuk hozzá a tojást és magas fokozaton tovább keverjük a mixerrel.
4. Egy kisebb tálban keverjük össze a kakaót és az élelmiszer színezéket. Keverjük bele az előző keverékbe, hogy egynemű maszát kapjunk.
5. Adjuk a keverékhez a joghurtot, vaníliát, sót. Szitáljuk bele a lisztet. Keverjük el külön pohárkában a szódabikarbónát és ecetet, majd öntsük gyorsan a pezsgő oldatot a tésztához. Kicsit buborékozni, habzani fog.
6. Öntsük bele rögtön a torta formába és toljuk az előmelegített sütőbe. Süssük kb 30 percig (tűpróbáig) Amikor kihűlt, vegyük ki a formából.
Amíg sül a torta, készítsük el a töltelék-mázat:
7. Töltelék - máz:
A krémsajtot, a tejfölt, citromlevet, citromreszeléket és a vaníliát a mixerrel habosra keverjük.
Fokozatosan keverjük hozzá a porcokrot, amíg a kívánt állagot és ízt el nem éri. Végül keverjük hozzá a tejszínhabot.
Vágjuk 2-3 karikára a tortát és kenjük meg a mázzal az egyes rétegeket, a tetejét, oldalát is.
8. Díszítsük az oldalát apróra vágott, pirított mandulával, dióval, vagy kókusz reszelékkel.
Amennyiben nem sikerül ételfestéket szereznünk, helyettesíthetjük szamóca szörppel, ribizlilével, céklalével, meggylével, stb. A szín sajnos nem lesz olyan "ütős", mi több, inkább rózsaszínes beütés várható, de lehet kísérletezni!
Bemutató
Már nagyon várom,hogy fog szerepelni az én kis bogaram!Karácsonykor is adtak műsort,de akkor nem volt hajlandó szerepelni.
Azóta persze sokat alakult.Főleg itthon nagy a szája:):)Én akkor is imádom!!!
2011. március 7., hétfő
Sárgatúró recept
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgkxS-56Subw1cPQgHMX3i0Bzgxf0SIlSw3gSkWYEXmkpQdSDPBTDlBOyIpLcThiuKiCDrQ1g-L58_deBlRfElcNxaVDyWlh0lXzA5s7wG7HZA-vMKWi2-fT_riE95LiYGv89AOLvKExSTv/s200/2349_8105_sarga_turo_n.jpg)
Hozzávalók:
1 liter tej,
10 tojás,
1-2 ek.cukor,
1-2 cs.van.cukor,
csipet só,r.citromhéj,
(esetleg pici fahéj,de
el is hagyható!)
Elkészítés:
Az 1 liter tejet felforraljuk,miközben egy másik tálban 10 egész tojást (ízlés szerint) 1-2 evőkanál cukorral,1-2 cs.vaníliás cukorral,reszelt citromhéjjal,(esetleg kevés fahéjjal),csipet sóval kikavarunk,majd óvatosan - folytonos kavargatás mellett - beleöntjük a tejbe.Lassú tűzön 5-10 percig forraljuk,míg össze nem áll a massza.Ezután sűrű vászonkendőbe (konyharuhába)kötjük (hogy gombóc alakú legyen!),és hűvös helyre felakasztjuk,hogy lecsorogjon belőle a savó.
Ezután hűtőbe tesszük.Felszeleteljük,így tesszük a hidegtálra.
Pizza
A tészta
Hozzávalók 4 személyre:
- 40 dkg búzaliszt
- 25 g élesztő
- 1,8 dl meleg víz
- 1 evőkanál olívaolaj
- só
Futtasd fel az élesztőt a meleg vízben. Szitáld át a lisztet egy nagyobb keverőtálba, majd vájj a közepébe egy üreget, és öntsd bele az élesztőt.
Mindig meleg - a legideálisabb a 36°C fokos - tejben vagy vízben futtasd fel az élesztőt. Első lépésként melegítsd meg a folyadékot, és nézd meg az ujjaddal, hogy jó meleg fürdővíz hőmérsékletű legyen. Ezután morzsold bele az élesztőt, és szórj bele két nagy csipet cukrot, hogy biztosan felhabosodjon. Kevergesd pár percig - 5 - 10 perc elegendő -, ekkor már látod, hogy szépen felhabosodott. Fontos, hogy mindig friss élesztőt használj, különben nem fut majd fel, hiába próbálkozol.
Vegyél elő egy nyújtódeszkát, és dagaszd rajta néhány percig, amíg a tészta puha nem lesz. Ezután formázz belőle cipót, takard le, és meleg helyen hagyd kelni fél órát. Ezután add hozzá a sót, az olajat, és gyúrd át alaposan. Néha csapkodd a tésztát a lisztezett deszkához, majd kézzel nyújtsd ki akkorára, amilyen nagyra szeretnéd. Végül tedd bele egy kiolajozott tepsibe vagy pizzaformába, rakd rá a feltétet, majd előmelegített sütőben süsd körülbelül 200 fokon 15-20 percig, attól függően, hogy mennyire szereted ropogósan a tésztát.
Duplacsokis torta
Hozzávalók:
200 g vaj
1 üveg vanília aroma
6 tojás
200 g cukor
70 g kakaópor
100 g liszt
200 ml tejszín
400 g fehér csoki
Csokireszelék
Elkészítés:
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, és egy 23 cm átmérőjű tortaformát kibélelünk sütőpapírral. 75 g vajat és a vanília aromát felolvasztunk, majd kihűtjük. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgáját a vajjal krémes masszává keverjük. Hozzáadjuk a kakaót és a lisztet, majd belekeverjük lassan a vaníliás vajat és a tojáshabot is.
A tésztát a tortaformába öntjük, 30 percig sütjük. Kihűtjük, majd vízszintesen háromfelé vágjuk.
2011. március 5., szombat
2011. március 3., csütörtök
Nátha
Ma gombás-hagymás pörköltös alapot készítettem és csirkemellet sütöttem ki hozzá+tört buri+savanyúság.Na ma is annyi a fogyókúrának:)
Bár szerintem ezek nem olyan hizlalóak.
Hétvégére valamilyen zöldséges kaján gondolkodom.
Nagyon szeretem a spenótot.A családból csak én:)
Lassan mindenkinek külön kell főzni mert válogatós a "banda":)
Anyósom szokta mondani,hogy csak egyfajtát főzzek mert már így is el vannak kapatva:)
Aki éhes az megeszi,aki nem az meg nézeget:)
2011. március 1., kedd
Jó idő
Annyira várom már,hogy az ember egy kicsit kertészkedjen!
Igaz nálunk szinte minden beton csak néhol van egy kis fű,de ha az is megnő akkor még az is soknak tűnik.
Mostanában nem nagyon tudok éjjel aludni,pedig egész nap mozgolódok.
Tegnap is arra ébredtem,hogy én már kialudtam magamat ránézek az órára hajnali 1 óra volt:)
Ez szép:)Az ördög sohasem alszik vagy néha igen:)?