A karcagi barackos kölestorta alapanyaga, a köles a néprajzosok szerint a magyarság legrégebben ismert gabonája, őshazája Kelet- és Dél-Ázsia, rövid tenyészidejű, kevés gondozást kívánó, igénytelen növény. Hántolt magját elsősorban kásaként fogyasztják.
Nem szabad összekeverni a kanáriköles néven ismert fénymaggal, amely latin neve Phalaris canariensis, és nem a kölesfélék, hanem a perjefélék családjába tartozik. A hajdinával sem szabad összetéveszteni, amely szintén Ázsiában honos növény, nem gabonaféle, ám oda sorolják, mert lisztes magját a búzához hasonlóan fogyasztják.
(Kattints a képre!)
A 2011. évi országtorta tehát a karcagi barackos kölestorta lett, ami a számomra azért jelent egy kicsi csalódást, mert az eddigi országtorták receptjei mind újdonságszámba mentek, a cukrászmesterek a jeles napra, illetve az azt megelőző versenyre kreálták meg a kompozíciót.
A karcagi barackos kölestorta receptje viszont egyáltalán nem számít újdonságnak, ha valaki beírja a Google-ba, számtalan variációját találja meg az alapreceptnek. A 2011-es országtorta elkészítése talán csak annyival bonyolultabb az egyéb variációk elkészítésénél, hogy ebben az esetben a baracköntet külön kialakított vályúcskákban kerül a torta tetejére, megnehezítve ezzel a torta elkészítését.
A kölestorta receptjét a Max konyhája blogon találtam meg:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése