Csupa csoki torta
Hozzávalók
- Tészta
25 dkg cukor
2,5 kk szódabikarbóna
5 dkg kakaó
25 dkg vaj vagy sütőmargarin
3 tojás
3 kk vanília aroma
2,5 joghurt, vagy tejföl
30 dkg liszt - Csokis krém
1 cs. csokis puding (főzős)
1 tábla étcsoki (10 dkg)
20 dkg vaj vagy sütőmargarin
2,5 dl tej
2 ek kristály cukor
1 ek porcukor
Elkészítés
A tészta hozzávalóit robotgéppel összedolgozzuk. Ezután két, sütőpapírral bélelt 26 cm-es kapcsos tortaforma között arányosan elosztjuk és kisütjük a tésztát. Kb. 180 fokra előmelegített sütőben. A tésztát egyszerre is megsüthetjük, ebben az esetben változik a sütési idő. Ekkor a megsült tésztát félbe vágjuk majd. Ha az eredeti variáció mellett döntünk, úgy kb. 28-30 perc a sütési idő. A sütőből való kivétel után a formában pihentetjük a tésztát, közben elkészítjük a krémet. Csokis krém: a pudingot a kristálycukorral és a tejjel sűrűre főzzük, majd kihűtjük. A vajat vagy sütőmargarint a porcukorral habosra keverjük és hozzáadjuk a felolvasztott csokit, a kihűlt pudingot és habosra keverjük. Egy tálcára rakjuk az egyik tortalapot, megkenjük a krém kb. kétharmadával, majd rákerül a másik lap is, majd a maradék krémmel körben és felül is bevonjuk egyenletesen. Étcsokis tortabevonóval egyenletesen bevonjuk a torta tetejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése